M4 Kulturális Nap - VÍGDALLAMOK
Budapest, Móricz Zs. körtér

2010. május 2.  17:00

A Vígszínház művészei verseket, sanzonokat, népdalokat adtak elő.
Forrás: Vígszínház
Venczel Vera
Forrás: Down egyesület



VÍGMAJÁLIS
2010. május 1. 15.00-tól a Vígszínház épülete előtt

A Vígszínház művészei énekeltek, verseket mondtak, majd  kihirdették a 2010/2011-es évad bemutatóit.
Forrás: Vígszínház
Venczel Vera
Venczel Vera dedikál



Venczel Vera az
Alexandra Pódium vendége

1055 Budapest, Nyugati tér 7.

2010. április 13-án 19:00 kezdettel

Magasles

Oberfrank Pál vendége Venczel Vera színművész



 Költészet Napja a Vígszínházban

A Vígszínház társulata a "szép szó" jegyében, egy játékos, gyermekien komoly délelőttre invitálja a kedves közönséget, április 11-én 11.00 és 13.00 óra között a Vígbe, a Költészet Napján.
Forrás: Vígszínház
            Fotógaléria



Down Világnap a Vígszínházban

A Down Világnap alkalmából március 21-én a Vígszínház újra hatalmas, színes, izgalmas játszótérré változott. Down szindrómás gyerekek és egészséges társaik nevetésétől volt újra víg az épület az alagsori büfétől egészen a karzatig. A Vígszínház színműszei - köztük Venczel Vera - együtt énekeltek, táncoltak, játszottak a gyerekekkel. Forrás: Vígszínház
 Venczel Vera
A rendezvény pillanatai



VENCZEL VERA ÉRDEMES MŰVÉSZ LETT!

2010 március 13.-án átadták a Kiváló és Érdemes Művész, valamint a Babérkoszorú díjakat a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából.
Érdemes művész elismerést kapott Venczel Vera Jászai Mari-díjas színművész.
Az RTL Klub beszámolója itt >>

Forrás: Duna TV Híradó



Az Ida regénye hamarosan az m2 műsorán!
A tv-film adásának időpontja: 2010. április 04.   15:15

Venczel VeraDörflinger Erzsébet program menedzser (m2) leveléből idézünk:
"Kérem kísérje figyelemmel az m2 műsorrendjét, mert szándékunkban van ezt az igazán kedves és szépen kivitelezett tévéfilmünket hamarosan sugározni. Bizonyára látja, hogy manapság elég sok régi, saját gyártású tévéjátékot tűzünk műsorra, ennek része lesz az Ön által kért Gárdonyi-mű is."

 



Tévedések vígjátéka 100



Január 24-én 19.00 órakor a Tévedések vígjátéka 100. előadását láthatták a Vígszínház nézői.
Forrás: Vígszínház





2010. január 13.   16:45
Ismétlés:
2010. január 13.   23:30
Teadélután
Venczel Verát köszöntötték névnapja alkalmából.





2009. december 18.   09:55
Nappali
Venczel Verával és Karinthy Mártonnal a Büszkeség és balítélet előadásáról beszélgetnek.





2009. 12. 06.    05:45
Reggeli gondolatok
Büszkeség és balítélet. Nagy közönségsiker a Karinthy Színház új bemutatója. Vendégeink: Venczel Vera színművész és Karinthy Márton rendező, igazgató.





2009. 12. 05  11:30  KLUBRÁDIÓ
Venczel Vera lesz Kun Zsuzsa és Németh Kristóf vendége a Klubdélelőtt című élő műsorban a Büszkeség és balítélet c. darab bemutatása kapcsán.

Ismétlés: 2009. 12. 05  20:00  Az interjú 22:30-tól hallható
Az adás az interneten is hallható: http://www.klubradio.hu
majd a Klubrádió archivumában még egy hétig elérhető: http://www.klubradio.hu/index.php?id=59



II. ÉVADNYITÓ SZÍNHÁZI FESZTIVÁL

Szeptember 19-én a lezárt Andrássy út reggeltől estig a színházaké volt.
18.30-kor a fesztivál PORT.hu Nagyszínpadán felléptek a Vígszínház művészei .



Venczel Vera Rimaszombatban

2009. június 22 (hétfő)                                     17:00

A Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Kávéház tisztelettel hív és vár minden érdeklődőt június 22-én (hétfőn) 17.00 órakor a Három Rózsa Kávézóba (Fő tér 20.), ahol Venczel Vera színművész, a budapesti Vígszínház tagja, az Egri csillagok c. legendás film Vicuskája lesz a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának a vendége, akivel Juhász Dósa János beszélget.
Forrás: Felvidék Ma
Rövid összefoglaló a Gömöri TV műsorán
Venczel Vera

Az találkozón készült további képek itt láthatóak

Juhász Dósa János írása



Moliére: Affekták
Rendező: Szőcs Artur e.h.
A viszáki nyár rendezvénysorozat keretében

2009. július 25 (szombat)                                  19:30
Blaskó Péter és Venczel Vera



"Radnóti 100"
A viszáki nyár rendezvénysorozat keretében a Pajta Színházban


2009. július 26 (vasárnap)                                 15:00



VÍGMAJÁLIS



Vidám, zenés évadismertetőt és bérletárusítással egybekötött VÍGMAJÁLIS-t tartottak május 1-jén, a Vígszínház 113. születésnapján.

Forrás: Vígszínház
Szikora János és Venczel Vera


Down Világnap a Vígszínházban

A Down Világnap alkalmából március 21-én a Down Egyesület és a Vígszínház félnapos színes programot szervezett. A délelőtt folyamán a fellépő művészek mellett a Vígszínház színműszei - köztük Venczel Vera - is segítették az önfeledt szórakozást a down gyerekek és ép társaik számára. Bővebben a Vígszínház honlapján
 Venczel Vera
A rendezvény pillanatai



Adventi beszélgetés Venczel Vera színművésznővel

2008. December 08 (hétfő)   17:00
Keszthely
Fejér György Városi Könyvtár
8360. Keszthely, Zeppelin tér 3.

Beszélgetőtárs: Cserje Zsuzsa

Venczel Vera

A Keszthelyi televízió rövid interjújából készült képek itt megnézhetők





2009. 01. 02   19:00 - 20:00
FEHÉR ÉJSZAKA

A Lánchíd Rádió stúdiójában Tuba Mariann szerkesztő-műsorvezető vendége
Venczel Vera lesz.
A Lánchíd Rádió adását élőben az interneten is meghallgathatja.



Halhatatlanok sétánya
Pesti Broadway járdája a Halhatatlanok Társulatának lábnyomát őrzi az utókor számára.
„Még nem tudom elhinni, olyan csodálatos!"- válaszolta meghatódva a Hírsarok kérdésére Venczel Vera, aki az idei évben került a társulat tagjai közé. -„Olyan érdekes, hogy az Operettszínház falán nagy betűkkel hírdetik a Rómeó és Júlia előadást, ami a vizsgaelőadásom volt, a lábnyomom pedig ott van alatta. Nagyon jó érzés."
forrás: Hírsarok



Vígszínházi Nyílt nap
Az idén is megrendezésre került a Vígszínházi nyílt nap.

Kiss Péter fotója
"Tárlatvezetésre" ismét vállalkozott Venczel Vera, a megnyitott színházkapuban ő is fogadta a vendégeket.
További képek a nyílt napról a Vígszínház honlapján.



Venczel Vera négy évtizede tagja a Vígszínháznak!
Ebből az alkalomból köszöntötte őt Marton László igazgató és a társulat a Vígszínház évadzáró ünnepségén.

Az RTL klub műsorában elhangzott rövid interjú innen letölthető:  


Színházi előadások
My Fair Lady
Szegedi Szabadtéri Játékok
Dóm tér

2010. július 2. (péntek)
2010. július 3. (szombat)
2010. július 9. (péntek)
2010. július 10. (szombat)
2010. július 11. (vasárnap)
21:00
21:00
21:00
21:00
21:00


Fesztivál Fanfár - Venczel Vera a My Fair Lady-ről
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház

2010. június 2. (szerda)
2010. június 5. (szombat)
2010. június 5. (szombat)
2010. június 6. (vasárnap)
2010. június 6. (vasárnap)
2010. június 7. (hétfő)
2010. június 10. (csütörtök)
2010. június 11. (péntek)
2010. június 12. (szombat)
2010. június 12. (szombat)
2010. június 13. (vasárnap)
2010. június 13. (vasárnap)
2010. június 17. (csütörtök)
2010. június 18. (péntek)
2010. június 19. (szombat)
19:00
14:30
19:00
14:30
19:00
19:00
19:00
19:00
14.30

19:00
14.30
19:00
19:00
19:00
19:00

A mező
Színház- és Filmművészeti Egyetem
Klub


2010. május 8. (szombat)
2010. május 14. (péntek)
19:30
19:30


Venczel Vera
Büszkeség és balítélet
Karinthy Színház


Városmajori Szabadtéri Színpad

2010. június 26. (szombat)
20:00

Venczel Vera
Tévedések vígjátéka
Vígszínház


2010. május 31. (hétfő)
19:00



Venczel Vera
Moliére: Affekták (Kényeskedők)
Rendező: Szőcs Artur e.h.


A viszáki nyár rendezvénysorozat keretében a Pajta Színházban



2009. július 25 (szombat)                                     19:30
Blaskó Péter és Venczel Vera
"Radnóti 100"

A viszáki nyár rendezvénysorozat keretében a Pajta Színházban

2009. július 26 (vasárnap)                                    15:00

Hol landolunk?! - Drámafelolvasások
MERLIN SZÍNÁZ
Judith Herzberg: Seb

2009. április 26 (vasárnap)                                   19:00

 
Televíziós szereplések
Az MTV Videótár oldalán az alábbi Venczel Vera filmeket ill. műsorokat nézheti meg

Pillangó
Levelek a zárdából
Egy óra múlva itt vagyok 14/1, 14/2, 14/3, 14/4, 14/5, 14/6, 14/7, 14/8, 14/9, 14/10, 14/11, 14/12, 14/13, 14/14
Csak a testvérem
Fehér rozsda
A fekete város
7/1, 7/2, 7/3, 7/4, 7/5, 7/6, 7/7
Irgalom 6/1, 6/2, 6/3, 6/4, 6/5, 6/6
Örökös Tagság Gála
Hajnali párbeszéd
Édes Anna
Svédcsavar  3/1, 3/2, 3/3
Az öreg tekintetes
Egri csillagok 2/1, 2/2
Halhatatlanok Társulata Örökös tag - Venczel Vera
Liszt Ferenc  16/116/216/3, 16/4, 16/516/616/716/8, 16/9, 16/1016/11, 16/12,
16/13, 16/14, 16/15, 16/16
Rubens és a nemeuklideszi asszonyok
6 órai tea
Reggeli gondolatok
Nappali
Teadélután
Ida regénye 2/1, 2/2
Kárpáthy Zoltán


Egri csillagok
2010. augusztus 20.   20:00
Magyar történelmi kalandfilm
1. rész (66'), 
2. rész (83') (1968)

Egri csillagok
2010. augusztus 21.   14:55
ismétlés





2010. július 27.   1:50

A kanyaron túl
Magyar játékfilm (2001) (106')
Venczel Vera


2010. június 28.  21:00

A turné
Magyar filmszatíra (1993) (90')



2010. május 15.   20:30  A fekete város 7/1
(Ismétlés:2010. május 16. 1:30)


2010. május 22.   20:25  A fekete város 7/2
(Ismétlés:2010. május 23. 1:35)


2010. május 29.   20:25  A fekete város 7/3
(Ismétlés:2010. május 30. 2:05)

2010. június 5.   21:20  A fekete város 7/4
(Ismétlés:2010. június 5. 2:40)

2010. június 12.   21:20  A fekete város 7/5
(Ismétlés:2010. június 12. 3:20)

2010. június 19.   20:25  A fekete város 7/6
(Ismétlés:2010. június 19. 2:00)

2010. június 26.   20:25  A fekete város 7/7
(Ismétlés:2010. június 12. 1:35)
Venczel Vera



Venczel Vera


2010. április 04.   15:15

Ida regénye
Magyar tévéfilm  (1974) (131')

Ismétlés:
2010. április 04.  23:30
Venczel Vera



2010. április 17.   17:35
Egy óra múlva itt vagyok 14/14

2010. április 10.   17:25
Egy óra múlva itt vagyok 14/13

2010. április 03.   17:25
Egy óra múlva itt vagyok 14/12


2010. március 27.   17:45
Egy óra múlva itt vagyok 14/11


2010. március 20.   18:05
Egy óra múlva itt vagyok 14/10

2010. március 13.   17:25
Egy óra múlva itt vagyok 14/9

2010. március 06.   17:25
Egy óra múlva itt vagyok 14/8

2010. február 27.   16:30
Egy óra múlva itt vagyok 14/7

2010. február 20.   18:10
Egy óra múlva itt vagyok 14/6

2010. február 13.   15:55
Egy óra múlva itt vagyok 14/5

2010. február 06.   17:40

Egy óra múlva itt vagyok 14/4

2010. január 30.   17:45

Egy óra múlva itt vagyok 14/3

2010. január 23.   17:00

Egy óra múlva itt vagyok 14/2

2010. január 16.  17:25
Egy óra múlva itt vagyok 14/1
Venczel Vera





Venczel Vera és Harsányi Gábor





Venczel Vera


2010. március 24.   10:20

Századfordító magyarok
Hamvas Béla
 
(2000) (51')
Venczel Vera


2010. március 15.   20:00

Kárpáthy Zoltán
Magyar játékfilm (1966) (78')
Venczel Vera és Kovács István



2010. március 15.   12:45

Rokonok
Magyar filmdráma (2006) (110')
Rokonok


2010. február 15.   00:30
Vers

Gergely Ágnes: In memoriam József Attila
A verset elmondja: Venczel Vera
Venczel Vera


2010. január 13.   16:45
Ismétlés:
2010. január 13.   23:30
Teadélután
Venczel Verát köszöntötték névnapja alkalmából.
Venczel Vera


2009. december 18.   09:55
Nappali
Venczel Verával és Karinthy Mártonnal a Büszkeség és balítélet előadásáról beszélgetnek.
Venczel Vera


2009. december 06    05:45
Reggeli gondolatok
Büszkeség és balítélet. Nagy közönségsiker a Karinthy Színház új bemutatója. A műsor vendégei: Venczel Vera színművész és Karinthy Márton rendező, igazgató.
Venczel Vera


2009. november 25   17:50
6 órai tea
A műsor egyik vendége Venczel Vera, akivel többek között a Büszkeség és balítélet c. darab bemutatójáról is beszélgettek.


2009. november 7.   23:50 
Tabló  1. rész
Magyar krimi (2008)

2009. november 14.   00:20
Tabló  2. rész

2009. november 21.   23:40
Tabló  3. rész

2009. november 28.   23:30
Tabló  4. rész


Életre kelt könyvek
Egri csillagok
2009. október 27  13:00
Magyar dokumentumfilm sorozat
3. rész (30') (2006)
Venczel Vera


Életre kelt könyvek
Egy magyar nábob - Kárpáthy Zoltán
2009. október 26  13:00
Magyar dokumentumfilm sorozat
1. rész (28') (2006)
 
Kovács István és Venczel Vera


City TV - Színészbüfé
Venczel Vera színművésznővel beszélgetett életéről, pályájáról, színházról, filmről Némedi-Varga Tímea.

A műsor még megtekinthető az interneten:  http://www.citytv.hu/regi_archivum.php  (2009-07-01 adás)
Venczel Vera


2009. szeptember 21   22:20
Rubens és a nemeuklideszi asszonyok
színházi közvetítés (87)
Venczel Vera



2009. szeptember 14   17:25
Liszt Ferenc  1 rész
színes magyar-német-olasz-francia-angol tévéfilmsorozat
2009. szeptember 15   17:30
Liszt Ferenc  2. rész
2009. szeptember 16   17:25
Liszt Ferenc  3. rész
2009. szeptember 17   17:30
Liszt Ferenc  4. rész
2009. szeptember 18   17:30
Liszt Ferenc  5. rész

Venczel Vera

Venczel Vera és Bolba Tamás


2009. augusztus 17.  13:30

A múzsa csókja
Arany Jánosné, Ercsey Julianna - Julim édes
Irodalmi dokumentumjáték


2009. augusztus 17.  23:30
Julianus barát 1. rész
Magyar-olasz történelmi film (1991)
2009. augusztus 18.  23:30
Julianus barát 2. rész
2009. augusztus 19.  23:25
Julianus barát 3. rész
Venczel Vera


2009.  július 15   17:50
Magyar történelmi arcképcsarnok
Vasvári Pál
magyar ismeretterjesztő filmsorozat (15')


2009.  július 04   21:00
ismétlés:
 július 07   01:00
HAVAS
Volt egyszer egy Egri csillagok
Havas Henrik ezúttal az Egri csillagok két főszereplőjével Venczel Verával és Kovács Istvánnal beszélget a nagy sikerű film forgatásáról.
Havas Henrik, Venczel Vera és Kovács István



2009.  június 24   10:10
Egy szerelem három éjszakája
Magyar filmdráma (1967) (96')
Venczel Vera


2009.  június 23   14:00
Kötelék
Magyar játékfilm (1967) (97')
Venczel Vera


2009. június  21   14:00
Katajev: A kör négyszögesítése
magyar színházi felvétel (1976) (89')

Valódi színházi érdekesség a Vígszínház 1972-es előadása, amelyet a Magyar Televízió 1976-ban sugárzott, mindössze egy alkalommal.
Venczel Vera és Tordy Géza


2009. június  11   10:05
Fábián Bálint találkozása Istennel
Magyar filmdráma (1980) (106')


Venczel Vera és Koncz Gábor



2009.  június 05   09:00

Csak a testvérem
Magyar tévéjáték (1986) (53')
Venczel Vera




2009.  június 01   13:15

Egy lócsiszár virágvasárnapja
Magyar tévéjáték (1985) (107')
Venczel Vera és Juhász Jácint


2009. május  07   13:00
Állókép - archívum
Venczel Verával Prokopp Dóra beszélget
Venczel Vera


2009. április 09   21:30

De kik azok a Lumnitzer nővérek?
Magyar vígjáték (2005) (103')
Venczel Vera


Fehér rozsda
2009. április  04   14:10
Magyar tévéjáték (1982) (73')
Venczel Vera
2008. december  24   17:30
(50')
2008-ban a közönség ismét 8 művészt szavazott a Halhatatlanok Társulatába. Színésznő kategóriában az egyik díjazott: Venczel Vera. A róla készült portréfilmben élete legfontosabb eseményeiről beszél. Közben archív felvételek segítségével felelevenítik legsikeresebb alakításait.
Venczel Vera
További képek a műsorból
ITT


2008. december 27   20:15

Örökös Tagság Gála
(ismétlés)
Zenés szórakoztató műsor a Halhatatlanok Társulata 8 új tagjának tiszteletére (138')


Az öreg tekintetes
2008. augusztus 26   09:40
Magyar tévéjáték (1987) (82')



Svédcsavar  3/1
2008. augusztus 26   09:00

Svédcsavar  3/2
2008. augusztus 27   09:00

Svédcsavar  3/3
2008. augusztus 28   09:00




2008. augusztus 04   09:00
Csak a testvérem
Magyar tévéjáték (1986) (53')


2008. augusztus 03   17:55
Édes Anna
Magyar tévéfilm (1990) (95')



2008. július 30   15:45
Hajnali párbeszéd
Magyar tévéfilm (1986)




2008. július 08   16:10
Levelek a zárdából

Magyar tévéfilm (1989) (62')


2008. július 06   18:40

Irgalom
Magyar tévfilmsorozat (1973) (6/6. rész) (62')


2008. július 05   20:25

Örökös Tagság Gála
Zenés szórakoztató műsor a Halhatatlanok Társulata 8 új tagjának tiszteletére (138')


2008. június 01   07:18
Napkelte

Halhatatlanok Társulata
A művészek lábnyomát pénteken vették le az mtv Napkelte című műsorának stúdiójában; a felvételt vasárnap reggel sugározza a közszolgálati televízió.
A műsort a NapTV visszanéző megnézheti újra.



2008. március 16
Nap-kelte Vendégasztal
Rubens és a nemeuklideszi asszonyok...
Vendégek:    Lukács Sándor
                    Hegedűs D. Géza
                    Venczel Vera
                    Szikora János

A műsort a NapTV visszanéző oldalán megnézheti újra.


2007. november 18
Kunszt
Széphelyi-Szűcs Petra műsora
(A linkre kattintva még látható a műsor az ECHO TV honlapján. A műsor 30. percétől beszélgetés Venczel Verával)

Rádiós szereplések


2010. 08. 07.   19:45
A kondásleány
Finnugor népmese. Elmondja: Venczel Vera
Szerkesztő: Varga Andrea


2010. 08. 08   20:04
Rádiószínház
Petőcz András: Idegenek
- harminc perccel a háború előtt
Hangjáték a szerző azonos című regénye alapján
Rendező: Hegedűs D. Géza


2010. 07.18   09:04
Mesék borogatás közben -mese
Interneten is elérhető  itt


2010. 06.10   19:50
Kaffka Margit: Marie, a kis hajó - mese (1. rész)
2010.06.11   19:50
Kaffka Margit: Marie, a kis hajó - mese (2. rész)
2010.06.12   19:50
Kaffka Margit: Marie, a kis hajó - mese (3. rész)
2010.06.13   19:50
Kaffka Margit: Marie, a kis hajó - mese (4. rész)


2010. 04. 29.  13:00
Rádiós regénytár

Szép Ernő: Fehér rózsa, piros rózsa.
Felolvassa: Venczel Vera. Szerkesztő: E. Román Kata
(Ismétlés: 2010.04.29.  21:00)


2010. 04. 03   13:05
Rádiószínház

Az ember hivattatása
Misztériumjáték a XV. századból (1976)


2010. 02. 21   20:04
Rádiószínház

Bornemisza Péter:
Tragédia magyar nyelven, az Sophocles Electrájából
(1977)


2010. 02. 07   20:00
Rádiószínház

Különös barátság
Kettős arckép: Kodály Zoltán és Balázs Béla - 1. rész (2007)


2010. 02. 07   19:50
Jó éjszakát gyerekek!
Vacskamati, a nagy, egyetemes világméretű csaló
(1982)
Lázár Ervin meséjét Venczel Vera mondja el


2010. 01. 21   13:00
Rádiós regénytár

Kaffka Margit: Hiába
Felolvassa: Venczel Vera
Ismétlés: 2010. 01. 21   21:00


2010. 01. 18   13:00
Rádiós regénytár

Kaffka Margit: Diadal
Felolvassa: Venczel Vera
Ismétlés: 2010. 01. 18   21:00


2010. 01. 16   19:50
Jó éjszakát gyerekek! - A cica, aki szerette a holdat (1982)
Sarkady Mária meséjét Venczel Vera mondja el


2010. 01. 03   19:50
Jó éjszakát gyerekek! - Budapesti mesék
Mosonyi Alíz meséjét Venczel Vera mondja el (1980).


2009. 12. 26   12:20
Rádiószínház
Molnár F: A Kékszemű (2007)


2009. 12. 05  11:30  KLUBRÁDIÓ
Venczel Vera lesz Kun Zsuzsa és Németh Kristóf vendége a Klubdélelőtt című élő műsorban a Büszkeség és balítélet c. darab bemutatása kapcsán.

Ismétlés: 2009. 12. 05  20:00  Az interjú 22:30-tól hallható
Az adás az interneten is hallható: http://www.klubradio.hu
majd a Klubrádió archivumában még egy hétig elérhető: http://www.klubradio.hu/index.php?id=59


2009.11.28  11:19
Fridolin, a pimasz borz
(1985)
Mesejáték


2009.10.12   21:23
HangJátékTér
Heilbronn Katica, avagy a tűzpróba
Heinrich von Kleist lovagdrámájának rádióváltozata (1979)


2009.08.03   21:35
HangJátékTér
William Shakespeare:A vihar
(1977)
Rádiójáték


2009. 03. 17   18:34
Varázsdoboz - irodalom gyerekeknek
Az aranyhajú királyfiak
Magyar népmese Benedek Elek gyűjtéséből
Felolvassa: Venczel Vera
Szerkesztő: E. Román Kata
A műsor interneten meghallgatható az MKR oldalán


2009. 03. 28   11:00

Mesék borogatás közben (1983)
Mesejáték


2009. 03. 28   21:00
A híd (1989)
Hangjáték


2009.01.15   19:55
Jó éjszakát gyerekek! - Hogyan keresett társat a kutya? (1978)
Venczel Vera mesél


2009. 01. 02   19:00 - 20:00
FEHÉR ÉJSZAKA
A Lánchíd Rádió stúdiójában Tuba Mariann szerkesztő-műsorvezető vendége
Venczel Vera lesz.


2009. 01. 10.  20:00

Páholy és pódium
Kaffka Margit: Krétarajz
Közreműködik: Kaszás Gergő, Kálid Artúr és Venczel Vera


2008.12.15   19:50
2008.12.16   19:50
2008.12.17   19:50
2008.12.18   19:50
2008.12.19   19:50
2008.12.20   19:50
2008.12.21   19:50
Cserepes Andrea meséit Venczel Vera mondja el


2008.11.01   11:19
Pipi néni, csipcsirip...! 
Tandori Dezső hangjátéka (1988)
Szereplők:
Képessy József, Harkányi Endre, Vallai Péter, Venczel Vera, Bencze Ilona


2008.10.21   20:30
Ez voltam - összeállítás J. Brodszkij verseiből
Elmondja: Bodnár Erika, Hegedűs D. Géza, Máté Gábor, Papp János, Vallai Péter és Venczel Vera


2008.10.17   23:05 - 23:55
AZ ÉJSZAKA
Venczel Vera színművész immár a Halhatatlanok Társulatának is Örökös Tagja lett. Péntek éjszaka Őt köszönti a Lánchíd Rádió stúdiójában Tuba Mariann szerkesztő-műsorvezető.

Ismétlés: 2008.10.20   07:00
A Lánchíd Rádió adását élőben az interneten is meghallgathatja.
A műsor telefonszámai:
06-1-8148-755
SMS - szám: 30/749-6720
E-mail-cím: azejszaka@lanchidradio.hu


2008.09.18   19:50
Kaffka Margit: Marie, a kis hajó - mese (1. rész)
2008.09.19   19:50
Kaffka Margit: Marie, a kis hajó - mese (2. rész)
2008.09.20   19:50
Kaffka Margit: Marie, a kis hajó - mese (3. rész)
2008.09.21   19:50
Kaffka Margit: Marie, a kis hajó - mese (4. rész)


2008.08.29   13:04
Krúdy Gyula: Hét bagoly 5. rész
Rádiójáték


2008.08.03   22:30
Shakespeare: A vihar
Rádiójáték (1977)


2008.07.14   09:34
Akvarell
kulturális paletta.
Benne: Nagy Rita szerkesztő beszélget Venczel Verával
Ismétlés:
2008.07.14   22:34


2008.07.05. 20:00

Páholy és pódium
Kaffka Margit novelláiból Venczel Vera és
Selmeczi Roland olvas fel.



Vasárnapi novella
2008.03.30 11:30

Szép Ernő: Fehér rózsa, piros rózsa.
Felolvassa: Venczel Vera. Szerkesztő: E. Román Kata
(Ismétlés:
2008.04.05 02:30)


A mi karácsonyunk

2007.12.24. 20:00

Színek, képek, hangok, emlékek az ünnepről. Szerkesztő: Gerbei Anita
Emlékeikkel hozzájárulnak, hogy az est valóban áldott legyen: Venczel Vera színművésznő, Kubik Anna színművésznő, Szélyes Imre színművész, Jankovics Marcell rajzfilmrendező, Sára Sándor filmrendező, Fekete György belsőépítész, és természetesen íróink, költőink is jelen lesznek egy-egy művükkel, így Ady Endre, Babits Mihály, Dsida Jenő, Móra Ferenc, Kacsó Sándor. 


Olvasólámpa

2007.10.27. 01:00

Válogatás a magyar irodalom legszebb novelláiból. Kaffka Margit: Hiába.
Felolvassa: Venczel Vera. Szerkesztő: E. Román Kata


Magyar Téka
2007.10.14.
20:00
Pálos Rozita költőre emlékezünk. Venczel Vera színművésszel Tóth Erika beszélget. Szerkesztő: Andrónyi Kolos


Vasárnapi novella
(ism.)
2007.09.22. 02:30

Kaffka Margit: Hiába. Felolvassa: Venczel Vera. Szerkesztő: E. Román Kata
LETÖLTHETŐ HANGJÁTÉKOK

Shakespeare: A vihar

Rádiójáték (1977)  (92,7 MB) letölthető innen

Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?

Rádiójáték (1978)
Tömörített file formátum (76,1 MB) letölthető  innen