Díjak

HomeÉletrajzSzínházFilmGalériaCikkekHírek


2010 - Érdemes művész

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium indoklásában az alábbi pár sor szerepelt:
"Kiemelkedő jellemformálásáért, igényesen megmunkált, hiteles alakításaiért. A Vígszínházban több mint négy évtized bizonyítja erőteljes, színes szerepformálásaival, hogy tehetsége, tudása ma is meghatározója színházi életünknek. A különböző tévécsatornákon gyakran feltűnik arca ma már klasszikussá vált filmekben, sorozatokban. Személyisége, művészete a magyar művészeti élet integrált, kitörölhetetlen részévé vált."





2008 - Örökös Tagság
a Halhatatlanok Társulatában


A Halhatatlanok Társulatának immár Venczel Vera is Örökös Tagja lett. Közönség szavazatok alapján dölt el, ki lesz a Kuratórium által javasolt, kategóriánként 4-4 művész közül Örökös Tag.
A közönség, a néző ismét szeretetéről biztosította Venczel Vera színművésznőt, nagyon sokan voksoltak rá.
Az Örökös tagok lábnyomát megörzik az utókornak, szeptember 21-én fémbe öntve helyezték el a Pesti Broadway-n, a Nagymező utcában. A kitüntetett művészek tiszteletére gálaműsort rendeztek a Nemzeti Színházban június 7-én. A Gála műsoron készült képek

Képek a lábnyom vételről a Napkelte stúdiójában, és az azt követő beszélgetésen készültek.













2005 - PREMIER-DÍJ

A Premier című magazin a tavalyi POSZT-on kiemelkedő alakítást nyújtott, díjjal mégsem jutalmazott Venczel Verának Gyémánt László festményét adta át, mely a művésznö portréja.

POSZT

POSZT



2005 - Páger gyűrű

A kuratórium egyhangúan úgy ítélte meg, hogy a Jászai-díjas színművésznő követője a págeri hagyományoknak: annak az eszköztelen, nemes színjátszásnak, amelyben a színész lelke, szeme, járása érvényesül, nem pedig, anélkül, hogy bárkit megbántanék a színpadi látvány" - mondta Bálint Márta. Közlése szerint a díjról szakmai zsűri döntött, amelynek örökös tagjai: Hegedűs D. Géza, Tordy Géza, Réz András, Szalma Tamás és Gyarmati Antal, a színész unokája.
Páger gyűrű

Venczel Vera igencsak meghatódva vette át Páger Antal pecsétgyűrűjének másolatát Dr. Buzás Pétertől január 28-án a Hagymaházban. Az ünnepség előtt a művésznő is megkoszorúzta Páger Antal házát (a fotón ez látható)  a most már a színészóriás nevét viselő utcában. Ezután a Csanád vezér tér sarkánál az egybegyűltek leleplezték a Páger Antal utca új névtábláját.Venczel Vera a szokásoknak megfelelően a Hagymaházban vehette át a Páger-gyűrűt.

Páger gyűrű    >>


2004 - Ajtay Andor-díj

Az Ajtay Andor Emlékdíj tulajdonosa Harkányi Endre, valamint (közösen) Pap Vera és Venczel Vera lett.






2003 - Ruttkai Éva emlékdíj

Ruttkai gyűrű

Ruttkai gyűrű

Ruttkai gyűrű

Ruttkai gyűrű

Ruttkai gyűrű

Ruttkai gyűrű


1987 - Kazinczy-díj

Venczel Vera a Vígszínház művésznője, és Kövesi Józsefné mohácsi gimnáziumi tanárnő lettek a Kazinczy-díj jutalmazottai. Az alapítvány Péchy Blanka adománya, a "Szép magyar beszéd" mozgalomhoz kapcsolódván, az anyanyelv példamutató művelését honorálja.

Kazinczy-díj



1985 - Nívódíj

Az 1984-ben készült Tériszony című televíziós produkcióban nyújtott alakításért.



1977 - Kritikusok díja

Az új esztendő elején értékelik a rádióban az elmúlt év kiemelkedő hangjátékait. Ilyenkor osztják ki a kritikusok díját a dramaturgia gondozásában készült műsorok szerzőinek, rendezőinek, közreműködőinek. A zsűri neves napi- és hetilep-kritikusokból áll, akik rendszeresen figyelemmel kisérik a rádió munkáját. A zsüri elnöke: Illés Endre. Ezen a héten csaknem mindennap díjazott produkciókat hallhatunk. Hétfőn Mándy Iván lírai hangjátékát "Játék a téren" címmel, amelynek magas színvonalú rendezéséért Varga Géza, kiemelkedő színészi alakításáért Venczel Vera kapta meg a kritikusok 1977. évi díját.




1977 - Nívódíj


A Magyar Rádió Nívódíjban részesítette Venczel Verát, a Dosztojevszkij Bûn és bűnhõdésének hangjátékbéli Szonya szerepének megformálásáért.




1977 - Varsányi Irén-emlékgyűrű

Varsányi Irén emlékgyűrű

A "Varsányi Irén"-emlékgyűrűt, amelyet a Vígszínház kollektívája titkos szavazással ítél oda egy-egy kiváló teljesítményt nyújtó művésznek, az idén Venczel Vera kapta meg. A gyűrűt ünnepélyes keretek között a színház igazgatója, Várkonyi Zoltán nyújtotta át a művésznőnek.



1975 - Jászai Mari-díj



1971 - Arany Nimfa-díj
Monte-Carlo
A legjobb női alakításért (Pillangó)

Arany Nimfa-díjjal



1970 - Nívódíj

A Rádió és Televízió Újság 1970/7. számában közölték az MRT elnökségének nívódíjait, melyet az 1969. II. félévében készült kiemelkedő műsorokért és teljesítményekért ítéltek oda. Venczel Vera Az ajtó és a Voronyezs című tévédrámákban nyújtott alakításokért kapott Nívódíjat.