2006 - 2010
2010
Venczel Vera: élmény a Dóm téren játszani
Szeged
- Utolsó előadására jó időért imádkozik, és reméli, meglátogathatja a
városban született édesanyja gyerekkorának fontos helyszíneit Venczel
Vera. A Páger-díjas művész június 26-a óta Szegeden lakik és dolgozik:
Mrs. Higgins szerepét játssza a szabadtérin. >>
2010
Venczel Vera – MRS. HIGGINS
Venczel Vera ma kapta meg a példányát, és mindig örömmel találkozik egy új
produkció új szereplőivel, akik persze régi ismerősei. Ha az élet egy ilyen
lehetőséget kínál, örömmel elfogadja. Tele van kíváncsisággal. >>
2010
Venczel Vera – Harmóniában a teremtéssel
Őzikeszemű
Vicuskaként ismerte és szerette meg majd negyven évvel ezelőtt az
ország. 2008 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, idén
március 15-e alkalmából az Érdemes Művész díjat vehette át. Rajongói
által készített csodálatos honlapján annyi szerepet találunk, amennyi
több életre elegendő. Hisz a csodákban, ezért évről évre meg is történik vele. >>
2010
Venczel Vera: Az ember a jelenlétével hat másokra
Venczel Verával ülök a Vígszínház büféjében. A kollégák egyre másra
jönnek oda hozzá, hogy gratuláljanak neki a néhány napja átvett Érdemes Művész
díjhoz. Eleinte kevesen vagyunk a büfében, de ahogy közeledik az idő a hét
órához úgy telik meg a helység álpajeszos, álszakállas zsidókkal és buggyos
nadrágban sétálgató oroszokkal.
Egymás után három bemutatód is volt. Mennyire volt ez fárasztó?
Váratlanul ért Karinthy Marcinak a felkérése a Büszkeség és balítélethez.
De izgalmasnak találtam. Úgy éreztem, hogy ez egy nagyon érdekes, jó szerep, és
más karakterű, mint amiket játszottam, tehát kipróbálhatok olyan dolgokat,
amiket eddig ritkán. >>
2010
Venczel Vera új arcai
Egy ország
kedvence volt, Rozali és Vicuska jelmeze annyira ránőtt,
hogy képtelen volt
kibújni belőle. Később évekre
elfelejtették, holott a tudása nem kopott
meg, de törékeny, szeretetet sugárzó alakja
már az egyre durvuló nyolcvanas
évek színházi világába sem
fért bele, a könyöklés fogalmát
pedig nem
ismerte. Inkább szerényen, túl szerényen
visszahúzódott a maga kis
elefántcsonttornyába, s türelmesen várta
a lehetőséget. Ami most
el is
jött, s rögtön két főszerep
alakjában.
Juhász
Dósa János írása >>
2009
A színpadon nem
lehet hazudni
Mire
készhez vette a diplomát, az ország őzikeszemű
kedvence volt, s a
hirtelen rászakadt siker az egekig röpítette.
Pillangó: ha ráfjok,
elrepül - ilyen a régi filmjeiben. Azóta eltelt
negyven év. Nem sokat
változott, csak közben megtanulta kezelni az életet.
Még mindig
rajongó, de már nem naiv. Tisztelôi honlapot
készítettek számára;
az itt szereplô interjúkban Venczel Verát
szertartásosan
magázzák a riporterek. Én
viszont, ahogy
fehér farmernacijában lerobog
értem a színház
portájára, önkéntelenül
letegezem. Örül neki,
úgyhogy ebben a stílusban
folytatjuk a beszélgetést.
>>
2009
Egy romantikus hősnő
álmai
ÚGY
ROBBANT BE A PÁLYÁRA, akár egy
üstökös: mire kéthez vette a diplomát, az ország csillagszemű kedvence volt.
Filmjeit akkoriban sok millióan látták.
Legutóbb a közkedvelt tévésorozatban,
a Mátyás téren
tűnt fel Gitta mamaként. Még mindig rajongó,
de már nem naiv.
Erről és az eltelt negyven
évről beszélt Venczel
Verával Sombor Judit. >>
2009
Szerencsés embernek
érzi
magát, mert rengeteg ajándékot kapott az
élettől
Már
túl vagyunk az est hivatalos részén, amikor
betérünk az egyik
rimaszombati étterembe. Venczel Vera rendel, a pincérnő
egy ideig csak
néz, írja a rendelést, majd hirtelen
felkiált: „Ugye maga a Venczel
Vera?“
A színésznő előbb picit
elpirul, majd boldogan mosolyog,
s a rendelés hátlapjára odakanyarítja a
nevét.
A
művésznőt Rimaszombatban a Három rózsa
kávézóban zsúfolt ház várta.
Évek óta csalogatták már, s a
meghívónak több apropója is akadt, az
utolsó pillanatban mégis mindig elmaradt a
találkozás, holott nem most
járt először a városban. >>
2009
"Sokat kaptam ettől
a
pályától"
Talán
sosem volt még olyan
örömteli jubileumoktól átszőtt,
különleges éve, mint tavaly. Hab a
tortán, hogy
szeptember óta Venczel Vera fémbe
öntött
lábnyomát is őrzi a Nagymező utcai Halhatatlanok
sétánya.
A Blikk
Nők magazinban
megjelent cikk folytatása
>>
2008
Mézbe
mártott tollal... Venczel
Vera gazdag ősze
Marton Lászlónak, a
Vígszínház
igazgatójának vizsgarendezése az
Ódry
Színpadon Szép
Ernő
Májusa volt.
Kisütött a nap a ragasztott,
föstött, színpadi
Városligetben, amikor
színre ment egy tökmagnyi kislány.
Szép
kívül, szép belül.
Félénk, Audrey
Hepburn-őzike.
Hatalmasan
csillagszemű. Meglátni, beleszeretni
szempillantás volt.
Molnár Gál Péter
írásának folytatása
>>
2008
A
színház élete jelen idejű - Beszélgetés
Venczel
Verával
Nincs olyan
hét, hogy egy-egy
filmjét ne játszanák. Az Egri
csillagok, a
Kárpáthy Zoltán, az Isten hozta, őrnagy
úr!
és a Rokonok DVD-n is kapható, s
remélhetőleg
gazdagodik a sor. Különböző
tévécsatornákon is fel-feltűnik az
arca, mert sok
olyan film készült a hatvanas–hetvenes
években,
amelyben játszott.
>>
2007
Hálás
szerepeket kapott a
sorstól
Mire ez a cikk
megjelenik, Vera túl van a szeptemberi
premieren. Találkozásunkkor
még jövő
időben
beszélünk Shakespeare: Minden jó, ha
vége
jó című színművének
bemutatójáról. Legkedvesebb
színésznőim egyike az
öltözőjébe
invitál, ahol akarva-akaratlanul Cecey Éva
és
Szentirmay Katinka jut eszembe
>>
2007
Venczel Vera, egy
szerencsés ember
Szerencsére, nincs olyan hét,
hogy egy-egy filmjét ne játszanák. Az
Egri Csillagokat, a Kárpáthy Zoltánt és az
Isten hozta őrnagy urat, a
Rokonokat DVD-n is lehet kapni, s reméljük gazdagodik a
sor.
A különböző
csatornákon pedig fel-feltűnik arca, mert sok
olyan film készült a hatvanas-hetvenes években,
amelyben
szerepelhetett. Az utóbbi évtizedekben kevesebbet
láthatjuk. Hivatalos
kitüntetése kevés, de a
kollégáitól minden díjat megkapott, amit
csak lehetett. >>
2007
Jó
a szemébe nézni
Venczel
Vera
kivételes színésznő. Az
egyik legfinomabb lény ma a magyar színpadon. Nem
csoda,
fiatalon, csiszolatlanul és ígéretesen
került
érzékeny környezetbe. Ruttkai
Éva
érintése, Latinovits Zoltán tekintete,
Sulyok
Mária ereje, Bulla Elma
méltósága, Tomanek
Nándor szigorú tökélye,
Páger Antal
pontossága, Várkonyi Zoltán szeretete
és
bizalma nevelte természetes módon,
észrevétlen nagy
színésznővé.
Mellettük nem lehetett rossznak lenni. >>
2007
Tenyerén
hordott
az élet
Venczel
Vera Csáki Judit
vendége volt
A
filmvászonról lett híres a
"gyereklány": Szentirmay Katinkát
játszotta a
Kárpáthy Zoltán című
filmben. A
főiskolán Júliával
vizsgázott -
repülőstart ez, ma is ilyenről álmodoznak a
színinövendékek. Azóta nem
jött le a
Vígszínház
színpadáról:
Venczel Vera.
- Egy frissen meggjelent DVD-n
láttam a napokban ezt a
bizonyos,
Várkonyi Zoltán rendezte
Kárpáthy
Zoltánt, és Szentirmay Katinkában
pontosan
ráismertem arra a művészre, akit nagyon sokat
látok mostanában a színházban.
>>
2006
Csendesen,
de töretlen hittel
Hatvanadik
születésnapját ünnepli ma
Venczel Vera,
számos legendás magyar film szereplője
Pártos Erzsi nyilatkozta egyszer egy
Ruttkai
Éva-emlékműsorban, hogy ha van valaki, aki
átveheti a Vígszínházban a
Tündérkirálynő
örökségét, az
csak Venczel
Vera lehet. >>
2006
Naiván
túl
Egykori
színészi
önmagából mára csak a szeme
maradt meg. Az
átható, figyelő, néha riadt,
néha
fürkésző tekintete. Egész
lénye
átalakult.
Nem talált rajta fogást a
bulvársajtó.
Pedig próbálkozott. Írtak
róla
hetet-havat, Cecey Évától
kezdve Otrokóczy
Rozálián át a teljes filmes-naiva
arzenált
összeállították, csak hogy
összejöjjön Venczel
Veráról
legalább egy cikkre valójuk. Sztárolni
akarták, úgy, ahogyan azt ma szokás.
>>
2006
VENCZEL
VERA: Szeretjük
Eszenyit!
Az Egri csillagok Cecey Évája
októberben
lép színpadra az Eszenyi Enikő rendezte
Tévedések
vígjátékában
Venczel Vera a Mokka "Elfújná
a szél"
rovatában a szívének oly kedves
múltbéli - generációkon
átívelő - filmekről, és a nem
kevésbé
felvillanyozó jelenlegi feladatokról
mesélt...
Liptai Claudia: Amikor elkezdtem
gondolkodni, miről is
beszélgessünk az
első, ami az embernek beugrik a Kárpáthy
Zoltán
meg az Egri csillagok.
Nem zavar, hogy mindenki ezekre emlékszik a legjobban?
>>
2001 - 2005
2005
Amikor
este felmegy a függöny
Szinte egyszerre
érkezünk a
Vígszínház
művészbejárójához. A
portán egy
forgatókönyv várja Forgács
Péter
rendezőtől. Valamikor tavasszal lesz a színház
újabb bemutatója a Házi
Színpadon. A darab
címét még nem tudja, csak annyit, hogy
Csőre
Gábor, Kern András, Kútvölgyi
Erzsébet
is játszik benne. Szemében szelíd
csillogás, de mintha némi
feszültség is
vibrálna madárcsontú alakjában.
>>
2005
„Isten
hozta,
Ágika!”
Bárki,
aki vasárnap a Tolnay
Klári-emlékházban
járt, s tanúja lehetett a
„Színészportrék”
sorozat
keretén belül
megrendezett
pódiumbeszélgetésnek a
Jászai
Mari-díjas Venczel Vera
színművésznővel, megbizonyosodhatott
afelől: az Egri
csillagok Vicuskája, a
Pillangó Hitves Zsuzsikája, a
Kárpáthy
Zoltán Szentirmay Katinkája, a Fekete
város
Rozálija, az Isten hozta, őrnagy úr!
Ágikája éppoly
tüneményes,
bűbájos jelenség, mint amikor hosszú
évekkel ezelőtt egy ország
szívébe lopta be
magát a ragyogó tehetségű,
elbűvölő,
törékeny kislány.
>>
2005
Vicuska
Barátok közt
Egy
igazi színészlegenda tűnik fel
hamarosan a Mátyás téren. Venczel
Vera, az Egri csillagok Cecey Évája a
népszerű
sorozatban tér vissza
képernyőre.
A színésznő filmjein egy
ország nőtt
fel.
Ideált teremtett meg, amikor
frissen végzett színészként
életre
keltette a magyar filmek naiváit.>>
2005
AZ
ÉN
FÖLSZABADÍTÁSA -
Egy mondat Venczel
Veráról
Kanárisárga
tüllszoknyában
jelenik meg A kaukázusi
krétakör
vígszínházi
előadásában, rossz
szó, hogy megjelenik, jelen van, központi helyet
foglal el,
uralja a színpadot, birtokába veszi, amennyire ez
egyáltalán lehetséges,
>>
2005
Vicuska
Barátok
közt
Nem tartja
alábbvalónak, hogy
szappanoperában
vállalt szerepet Venczel
Vera. Hízeleg hiúságának,
hogy szobor-
és festményportré is
készült
róla, az Egri csillagok hajdani
Vicuskájaként
pedig boldog, hogy a
produkción nemzedékek nőttek fel.
Milyen filmes munka
kedvéért áldozza
fel a
forró nyári napokat?
>>
2005
Venczel Vera
megmaradt
Vicuskának
Ugyanaz a kedves mosoly, szempár
fogadja a
kérdezőt, mint
amilyet 1968-ban láttunk. Ne áltassuk magunkat.
Nagy
tömegeknek nincs módjuk
színházba
járni,
élni a színművészet
országos
kínálatával, vagy
kicsemegézni a
közelmúlt
magyar filmkínálatát. Így
nem csoda, ha
Venczel Vera színművésznő ma is
egy ország Vicuskája az Egri csillagok
című
filmből, és
elképzelhetetlen, hogy ne legyen sima, fiatal, üde
arca,
huncut mosolya.
>>
2005
Lehet adni
szívből és
rutinból
Megszámlálhatatlanul sok
filmben és
színdarabban szerepelt, művészetét
elismerték többek között
Jászai- és
Kazinczy-díjjal, s legutóbb Makón
Páger-gyűrűvel. Venczel Vera kedves mosolya, hatalmas,
sötét szeme
emlékezetébe vésődött a
közönségnek, amely az évek
múlásával is
emlékszik rá - szereti.
>>
2005
Venczel Vera
átvette a
Páger-gyűrűt Makón
Tegnap
óta
Páger Antal utca is van
Makón: a színész
születésnapján
leleplezték az új
névtáblát,
és koszorút helyeztek el a
szülőháznál. A
díjat – Páger
pecsétgyűrűjének
másolatát – ezúttal Venczel
Vera
vehette
át. A színésznő azt mondta: ilyen
öröm
akkor érte utoljára, amikor
megtudta, fölvették a
színművészeti főiskolára.
>>
2004
A tiszta lap s az
emlékezet
Harminchatodik
évada a
Vígszínház tagja Venczel Vera,
amelynek
társulata nemrégiben díjjal is
méltányolta. Vajon úgy veszi-e
körül a
nézők szeretete is, mint annak idején,
pályakezdőként?
–
Jártában-keltében megismerik?
– Van, hogy megismernek. Van, hogy
nem tudnak hová
tenni.
–
S akkoriban? Amikor
egymást követte
a Kárpáthy Zoltán, az Egy szerelem
három
éjszakája, az Egri csillagok,
az Isten hozta, őrnagy úr, A fekete város?
>>
2004
Akinek sikerült
Óriás, őzbarna meleg szemek.
Finoman
tört
mosolyú arc. Karcsú, törékeny
madárka. Olyan, mint kit Isten tart tenyerében,
féltőn óvva, hogy össze
ne törjön, mikor útjára
röpteti, hogy
mindig visszataláljon ebbe a
puha, szerető kezek ölelte fészekbe. Venczel Vera
többször vissza is
röppent ide. Szüksége
volt rá.
>>
2003
Venczel Vera: egy
szavam
nem lehet, boldog
vagyok
Az új Ruttkai-gyűrűs művésznő
sokszor volt a
névadó "lánya"
A Jászai Mari-díjas
művésznő
közel negyven
esztendeje szerepel a
Vígszínházban, soha más
társulat
tagja nem volt. Emlékezetes alakítása
volt többek között a Bernarda Alba
házában, A nyárban, vagy
nemrégiben
a Sógornőkben.
>>
Cats
- Venczel
Vera - Czapp György
...
A szép II. kerületi
ház és kert ideális otthon
macskák
számára:
-Férjem vidéken
született, neki
már
gyerekkorában voltak macskái, nekem 1985-ben volt
az első
cicám, amikor már itt, kertes házban
laktunk.
Samut megörököltük, ő egy
félszemű,
herélt, fekete macska volt. Hosszú ideig volt
hűséges társunk, 1999-ben
búcsúztunk el
tőle végleg.
>>
2002
Naiva
Angyalföldről - Venczel Vera
Melegszívű, kedves teremtés.
A
Vígszínház közkedvelt
művésznőjéről
mostanság keveset tudunk. Ritkán nyilatkozik,
méltatlanul keveset
játszik a színházban, a
televízióban
pedig csak régi filmekben
láthatjuk olykor-olykor. Kevés a
pénz, kevés a feladat, mondhatják a
színi
világ mindentudói. Biztosan
megfogalmaznák azt is,
hogy változnak a korok, változnak az
ideálok. A
törékeny alkatú, lírai
lelkületű
nőalakok kimentek volna a divatból?
- Azt hiszem tényleg
változnak a korok
ideáljai -
mondja Venczel Vera. - Bár a
színművészetin
gondolom a tehetség számít
leginkább a felvételinél.
>>
1996 - 2000
2000
Ferenczi
Andrea:
ARCOK
és
SZEREPEK - Ha
kész a
tanítvány
A
nyári
hőséggel az árnyas teraszon
küzdünk, melyet dupla szirmú hibiszkuszok,
színes petúniák és
futó
muskátlik díszítenek. A szivarfa
virága
hófehér szőnyeggé
varázsolta a
gondosan nyírt füvet. A gyönyörű
kert
gazdája a
formatervező-grafikusművész férj.
Venczel Vera lénye talán
nemcsak az
én tudatomban és képzeletemben forrott
össze
Móricz Zsigmond
szívszorongató
Pillangójával – jut eszembe,
ahogy hallgatom a
színésznőt, az embert, a barátot, aki
még
ma is boldog-önfeledten köt
masnit a macskaként settenkedő titkok nyakába.>>
2000
Story -
névjegy
Főszerepet játszott az Egri
csillagokban, a
Kárpáthy Zoltánban,
tévéfilmek
sorában. Mostanában ugyan kevesebbet
foglalkoztatják Venczel Verát, de jól
érzi
magát a bőrében.
Venczel Vera ájultan zuhant a
földre,
miután
egyenlőtlen küzdelemben alulmaradt Bárdy
Györggyel
szemben. Szerencsére hamar felocsúdott,
Várkonyi
Zoltán pedig gratulált neki a
túlságosan
jól sikerült alakításhoz.
Mindez az Egri
csillagok forgatásán történt.
A
művésznő Bornemissza Gergely
feleségét,
Vicuskát alakította, Jumurdzsákot
pedig Bárdy
György. >>
2000
"A
tudás, a műveltség életmód
eredménye"
Venczel Vera azon színésznők
közé tartozik,
akiket nem volt nehéz felfedezni. Árad a
tehetség
törékeny lényéből. A
szeméről
külön tanulmányt lehetne írni,
nem
véletlenül foglalkoztatták mindig
szívesen a
rendezők. A Jászai-díjas művésznő
készséggel nyilatkozott lapunknak.
>>
1999
Egyszervolt szerelem
Megkésett vallomás tett egy
szombat
délelőtt a
televízió nyilvánossága
előtt Sándor
Pál filmrendező. A téma a Bohóc a
falon
című, 1967-ben készült filmje volt. A
beszélgetésen az egykori
alkotógárda
néhány tagja volt jelen, köztük
Venczel Vera művésznő
is. >>
1996
Igazságtalannak
tartanám az elégedetlenkedést
Az ön pályája mintha
derékban
elfeleződött volna: a hetvenes években zuhogott
önre a
fény, sorozatban forgatta a nagy mozi- és
tv-filmeket, s
azóta mintha árnyékban lenne.
Félárnyékban legalábbis.
- Nem érzem, mert mindig azzal
foglalkoztam, amit
éppen csinálnom kellett. Most is így
van.
Öt-hat előadásban játszom éppen:
>>
1991 - 1995
1995
„Egyedül
születünk, és egyedül halunk
meg”
Egyik
legkedvesebb színésznőm és egyik
legrosszabb
beszélgetőpartnerem. „Talán”,
„Biztosan”,
ilyesmiket
válaszol. Én meg közben újra
megtanulom, hogy
nem kell és nem lehet mindent elmondani, hogy egyetlen
szónak mekkora súlya van s hogy –
miként Nemes
Nagy Ágnes tanította – nem kell a
mondhatatlant
mondani,
elég a nehezen mondhatót. Ahogy Csehov. Ahogy
Pilinszky.
Ahogy Verocska a színpadon.
>>
1994
Csevegés
Venczel Verával
Venczel
Vera
nevét hallva mindenkinek
fölcsillan a szeme. Kedves, szerény
egyénisége mindenkit
meghódít. Nem hiszem,
hogy lennének haragosai. Talán nem
véletlen, hogy
pályája során annyiszor rá
gondoltak a
rendezők, amikor egyszerű, tiszta, bájos
lányalakokat
kellett játszani. Tipikus naiva alkat, de
egyáltalán nem a "tizenkettő egy tucat"
fajtából, mindegyik szerepét
valódi
élettel telíti, sugárzó
lénye
átsüt a sablonosabb figurákon
is. >>
1993
Film-szerelmek
A háború után
készült mindmáig
tartó legnagyobb
közönségsikerét az Egy
magyar nábob - Kárpáthy
Zoltán című
Jókai-regények feldolgozása
jelentette. Az
utóbbi címszerepét egy frissen
diplomázott
színész, Kovács István
játszotta,
szerelmesét Szentirmay Katinkát pedig a
még
főiskolás Venczel Vera.
Várkonyi Zoltán rendező
két
évvel
később újabb történelmi
regény, az
Egri csillagok megfilmesítésére készült.
>>
1993
Súgólyuk
- Van-e titka?
Venczel
Vera Jászai Mari-díjas művész
már
főiskolás korában a
Vígszínházban
kezdett dolgozni, és ott is maradt a társulat
kötelékében. Ma is a
színház tagja, ellentétben sok
kortársával, akik többfelé
"kalandoztak"
azóta. A szép és tehetséges
színésznő a hatvanas évek
második
felétől
kezdve szinte minden fontosabb szerepet eljátszott. Volt
Júlia és sok,
ma már klasszikusnak
számító film hősnője.
>>
1991
Mit
csinál? - Venczel
Vera
A
hatvanas évek végétől a hetvenes
évek közepéig számos magyar
játékfilmben, tévéjátékban
találkozhattunk vele. Az Egri csillagokban,
Tótékban, az Ida regényében s a Tűz
balladájában... Azután eltűnt,
mintha föld nyelte volna el. Képernyőn, filmvásznon
csak ritkán,
elvétve lehet látni.
folytatás
>>
1991
Újra
reflektorfényben: Venczel
Vera
"Mintha
a gyengédség ébredt
volna fel, az el nem fáradó, a
gyógyító
gyengédség" - e sorokat Venczel Vera
hangján
hallani, megvallom, bennem
a teljes azonosulás érzetét keltette.
Az ő finom,
érzékeny, bensőséges
hangján szólal meg Silvia Plath, a tragikus
sorsú
amerikai-angol
költőnő a Budapesti Kamaraszínház
Károly
körúti stúdiójának
tenyérnyi színpadán.
>>
1986 - 1990
1990
Vendégségben
Venczel
Veránál és Czapp
Györgynél
Venczel Vera szerint nincs semmi
érdekes ebben a
házban.
Hiszen olyan sok, nagy gazdagságot sugalló
épület nő ki manapság a
földből. Nem is tudja,
miért érdemes az
övékét
lencsevégre kapni. Igaz, nagyon szeretnek itt
élni,
vállalják a házat, a kertet, a
környezetet.
Vállalják, mert olyan, amilyenek ők.
Bogyay Katalin képriportja az OTTHON
magazinból
>>
1990
Mit olvas?
- Venczel Vera
- Most
éppen José Silva és Robert B.
Stone Gyógyíthatsz
című könyvébe kezdtem bele - válaszolja
kérdésemre. - Sokan ajánlották.
Olyan különös
gyógyító-öngyógyító
módszer titkaiba avat be, amely
segíthet szervezetünk jobb karbantartásában,
testi és lelki egészségünk
megőrzésében. Szepes Mária A
minden napi élet
mágiái című
műve szintén
segítséget próbál adni a bajok
megelőzéséhez és leküzdéséhez.
>>
1990
Van, ami
látható, és van, ami nem
Milyen különös
búvópatak a
színészi pálya! Mennyi
látható,
és csak a mélyben észlelhető
pillanata,
állomása van. Mennyire a sors, az idő
és a
társak meghatározottságában
létezik.
A színész talán a
legkiszolgáltatottabb
művész. Útja sosem
önálló, sosem csak
önmagától függ. Még
csak nem is mindig a tehetségtől.
>>
1990
Az
élet tele van csodákkal
Venczel
Vera
Csehov
„Ványa
bácsi”-jának
Szonyája, a
lány Szép Ernő
„Május”-ából,
Móricz Zsigmond
„Pillangó”-jának,
Gárdonyi
Géza „Ida
regényé”-nek
címszerepe, a
feleség Sütő András
drámájából, az "Egy
lócsiszár
virágvasárnapjá”-ból,
Mikszáth
Kálmán „Fekete
város”-ának
tragikus
sorsú leányalakja.
>>
1989
Csermák
Ferenc: Portrék
tollal és
agyaggal
Lírai
történet Venczel
Veráról
A kapu
előtt
rotyorog, majd elhallgat. Megismerem Venczel
Vera
zsengének alig nevezhető, 500-as kis Fiatjának a
hangját. Kaput nyitok,
nem örülök a
látványnak, Venczel Vera arca
- enyhén szólva - nem
kiegyensúlyozott. Kosztümpróba,
szinkron, rádió...
>>
1988
EGY
SZERELEM HÁROM ÉVTIZEDE
...én
most is
meg
vagyok illetődve. Anno én is a
Kossuth Zsuzsa Gimnáziumba jártam,
talán kettővel
lejjebb, és akkoriban az iskolában ön
akkora
sztár volt! Tízórai
szünetekben
jártunk bámulni, hogy ott
sétál, vagy
esetleg biflázza a történelem
leckét a
híres Venczel Vera a folyosón.
- Ne tréfáljon!
-
Esküszöm,
így volt! És teljesen evidensnek
vettük, hogy egykoron majd unokáinknak fogunk
elhencegni
azzal, hogy mi ugyanabba az iskolába jártunk,
mint a
nagy-nagy színésznő. Merthogy ön az
lesz, ahhoz
számunkra még csak kétség
sem férhetett.
>>
1987
Randevú
Venczel
Verával
Este
előadása lesz, Anitát játssza a
Kicsengetésben, a megcsalatott
fiatal tanárnőt, aki hősiesen leplezi férje
hűtlenkedéseit, és aki
annyira belefásul a megaláztatás
kínjaiba,
hogy végül a férj
visszatérésének, gyermekük
születésének sem tud már
igazán
örülni.
Nézem, ahogy az öltözőben Venczel Vera
átalakul
Anita Manchippé.
Először is azzal kezdi, hogy fekete
sminktáskájából az asztalra
tesz
egy gyöngyszemű, zöld posztóbékácskát.
>>
1987
Vörösmarty
Mihály: A
merengőhöz
Laurának
Laura:
Venczel Vera
Hová
merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban
keres?
Talán a múlt idők
setét
virága,
Min a csalódás könnye
rengedez?
Polster Gabriella megkapó
képsorozata
Vörösmarty klasszikus verséhez
>>
1986
Venczel
Vera ELVÉGEZVÉN A
SZÍNIISKOLÁT:
szívébe zárta a
közönség.
Pontosabban: még
el sem végezte, és máris ő volt az
ügyeletes
üdvös. Szép Ernő
egyfelvonásosában, a feledésből
elővájt
Májusban vizsgázott
színészmesterségből. Akkor ez jelent
meg
róla a régi Tükör
hasábjain:
"Alacsony. Madárcsontú.
Pihekönnyű.
Úgynevezett csitriszínésznő. Ha
hasonlítani akarjuk (eligazításul
azoknak, akik
még nem látták
színpadon vagy filmen), ahhoz a típushoz
hasonlítjuk, amit Gaál
Franciska vagy Turay Ida képviselt a magyar színpadon.
>>
1981 - 1985
1984
Venczel
Vera szeme
Minden
feladatomra
lelkiismeretesen készültem,
de különben a
kisujjamat sem mozdítottam soha a
pályám
érdekében - mondja Venczel
Vera, és igazának
bizonyítására
megmutatja azt a kis ujjat, amelynél
kisebbet életemben nem láttam.
Találkoztam
jó néhány nagyotmondóval
az elmúlt évtizedben, de ilyen
kicsitmondóval
még nem.
A "tananyagot" már az
óvodában túlteljesítette.
Szatmári
István írása
>>
1983
Címoldalunkon:
Venczel Vera
(iII.)
- Eljátszotta
már azt
a szerepet, amire vágyott?
- Előre soha nem álmodtam
szerepeket. Ez
veszélyees
dolog,, óriási tévedésre
adhat alkalmat.
Egyszer ugyan előfordult, hogy amikor olvastam
Gárdonyitól az Ida
regényét,
beleéltem magam Ida szerepébe, de ez volt a
kivétel. Kivételes abból a
szempontból is,
hogy alig egy év múlva a
televízióban a
valóságban is rám osztották
az
elképzelt szerepet.
- Biztosan
vannak
felejthetetlen
szerepemlékei.
- Olyan amelyikért nem kell kutatni
az
emlékezetben? ...
Ó, igen.. Például Szonya a
Ványa
bácsiban, vagy Móricz Zsigmond
Pillangója. Lehet film is? ...
>>
Ezúttal
a férj, Czapp György
nyilatkozik
- Vera
még
a rádióban van. Épp
most
telefonált, hogy indul. Addig csinálok egy
kávét - tüsténkedik a
férj: Czapp
György grafikusművész.
- Inkább beszélgessünk!
-
vesszük elő a
jegyzetfüzetet.
- Velem? Miről?
- Arról, hogy mit jelent Venczel
Vera, a
Vígszínház művésznője
férjének lenni?
>>
1981
Mindig csak
egyet
Lámpalázas vagyok,
valahányszor a
konyhába
kell mennem. Nincsenek ugyanis igazi
"sikerélményeim",
hogy ezzel a divatos és semmitmondó
kifejezéssel
éljek. Az történt, hogy gyerek-
és
nagylány koromban otthon étkeztem,
később a
főiskolai menzán, majd pedig ahol értem. Útban
a
munkahelyem felé már minden
közértet
és büfét ismerek. Naponta
sokfelé kell
mennem. Előfordul, hogy rádió, tv, szinkron
és
filmgyár egy napra esik. Nem ritka, hogy egész
nap egy
falatot sem eszem, és este úgy megyek színpadra.
>>
1981
Rivaldafényben:
Venczel
Vera
Venczel Vera művészi
pályájának nem
hivatalos statisztikai adatai: mintegy 20 filmnek és
tévéfilmnek volt főszereplője, 24-szer
láthattuk
különböző
sajtótermékek
címlapján, s szinte fel sem sorolhatók
a
róla szóló
írások, kritikák.
A tévé nézőinek
emlékezetében
bizonyára élénken él a
fiatal Görgey
alispán lánya, a bájos Rozalicska,
ahogy Quendel
apó nevezte. Mikszáth
Kálmán A fekete
város c.
tévéfilmvázotából
szívesen emlékezünk arra a
szepességi erdős
hegyvidékre, ahol az öreg Molitorisz kocsija
szállította az utasokat Lőcsére.
>>
1976 - 1980
1980
A
közönségszavazatok alapján:
Venczel Vera
Az elmúlt év
nyarán
és őszén
szavaztak a PM olvasói, s a voksok
összeszámlálásakor a
Vígszínház és a
Vígszínház művészei - mint
arról
már hírt adtunk - több
kategóriában is
az élre kerültek. Új műként
Csurka
István Házmestersiratója,
felújításként Shakespeare
Minden jó,
ha vége jó című darabja kapta a
legtöbb
közönségszavazatot. Venczel Vera, aki mind
a
két
alkotásban játszik, ugyancsak a
közönség
szavazatainak alapján a "nem főszerep"
kategóriában az első helyre került.
>>
Csupa kellem, csupa báj. És
finomság,
kecsesség. Talpig fehérben suhan
a színpad pallóján és
repked a magasba
törő díszleteken, a
shakespeare-i mesevilág szép
tündéreként.
Csodálkozó, mély
tüzű
őszinteséget sugárzó szemeivel
megsemmisíti
maga körül azt, ami csalfa
és álnok, tiszta lénye elsodorja a
rosszat, a
gonoszt. Tán tetszene
ennek a Diánának a fess és
hódító Bertram. Nem is csak az illem
parancsa, ami visszatartja, hanem Heléna
fájdalma.
Cselszövése e másik
nő boldogságát szolgálja.
Túl jó ez
a Diána, olyannyira, hogy nem is szeretném. Mert
nem
hiszek a
nagyon jó emberekben! S főleg a nők ily
áldozatkészségében! Mert
való
igaz, Bertramnak nehéz lehet ellenállni.
Én
Venczel Verának hiszek. >>
1979
Nádudvari
Anna:
Honnét lesz a
tűz?
Venczel
Vera
Mennyien játszottak azon az
előadáson, akiket
akkor
láthattunk először a
Vígszínházban!
66-ban vagy 67-ben lehetett, hogy Csiky Gergely A nagyratermett
című darabjának zenés
változatát
bemutatták Az udvari kalap címmel.
Afféle
évad végi, nyár eleji revü
volt, az
újonnan a színházhoz került
színészeknek talán egy kicsit olyan
ismerkedési est.
>>
1978
Címoldalunkon:
Venczel Vera (II.)
A PM szerkesztőségébe
érkező nagy
számú levél arról
tanúskodik, hogy az Ön
művészetét, a színházat
és a filmet
szerető közönség országszerte,
határainkon túl is nagyra
értékeli.
Olvasóink
kívánságának eleget
téve, kérjük, válaszoljon
néhány
kérdésünkre. Elsőként
arra: miként érlelődött meg az az
elhatározása, hogy színész
lesz, és
hogyan indult a pályája?
>>
Amikor Venczel Verával
beszélgetünk, a
Vígszínházban javában
folytak a
próbák. Így első
kérdésünk
"hétköznapi" munkájával
kapcsolatos.
- A közönség
általában csak a
végeredményt, a kész
előadást látja.
Érdekes lenne most bepillantani a műhelytitkokba, hogyan
lesz
egy
szerepből élő alak, hogyan dolgozik a
színész?
- Azt hiszem az a titka, hogy hat
hétig, míg a
próbák tartanak,
igyekszem mindent megtudni arról az alakról, akit
játszani fogok, és
megpróbálom kitalálni,
elképzelni, vajon
hogyan is élhettek azok az
emberek, akiket a szerző életre keltett.
>>
1977
A
pillangó és a természetrajz
Móricz Zsigmond
regényének első
oldalán egy
fecskefarkú lepke repül el Zsuzsika előtt. A
lány
utána fut, megfogja "erős kis barna tenyerével"
és
nézi a "gyönyörű kis valamit. Az ember nem
is
tudná megmondani, mi az, se nem állat, se nem
virág, de szép". A
Pillangóból
készült tévéfilm
Zsuzsikájának
keze nem volt erős, barna, csak kicsi. Lepke repült a
képernyőn is, de pillangó leginkább
maga a
lány volt: Venczel Vera.
>>
1976
Címoldalunkon:
Venczel Vera (I.)
Venczel Verával valami
olyasmi
történt, mint
néhány költővel s filmrendezővel. Fiatal
színésznő - ez maradt, meglehetősen
állandó
jelleggel - a megjelölése;
újságírók, kritikusok
tollán, nem
csupán fantáziátlanságuk
jelzéseként, hanem
kifejezéseként
valaminek, ami azonnal nyilvánvaló, ha az ember
leül
vele beszélgetni. Tényleg fiatal,
szellemi-fogékonysági értelemben is
fiatal.
Pedig már nyolc éve
végzett:
hatvannégyben felvételizett, hatvannyolcban
szerzett
diplomát. De másodéves
korában már
játszott a Kárpáthy
Zoltánban, s
harmadévesként formálta remekbe
Júlia
figuráját az Egy szerelem három
éjszakája című filmben. >>
1976
Sokkszemközt
fiatal
színészekkel
Minden
életpályán, de
különösen a művészi pályákon
rendkívüli
jelentőségű a kor követelményeivel,
szellemével lépést tartó belső
fejlődési folyamatok intenzitása. A
színházművészet e téren is
speciális helyet foglal el a művészetek rendszerén
belül; lévén a
leghatásosabb kommunikációs eszköz, ez
élő szó felhasználója. Jelenlegi
színházi adottságaink és a korszellem
jegyében a legkiválóbb egyéni
teljesítmények sem önmagukban, hanem
közösségekben jönnek létre. És itt
jelentkezik az egyre fontosabb, egyre aktuálisabbá
váló kérdés: vajon a
színházak rendezői egy-egy adott produkción
túlmenően foglalkoznak-e,
foglalkozhatnak-e tudatosan és következetesen a velük
dolgozó színészek
eszmei, művészi, szakmai továbbképzésével?
>>
1976
Látogatóban
Venczel
Veránál
A kérdés - szereti-e
Jókait? - nem
éri
váratlanul. "Nagyon."
A Kárpáthy Zoltánt? "Egy
kicsit
még jobban,
mint a többi Jókai
regényt." Miért? "Nagyon
ismerte - azt
hiszem - az
embereket, akikről írt. Mindegyikük egy-egy
külön
világ - azért is olyan nagyszerű
lehetőség
Jókai-hősöket játszani."
Mindegyik szerepét szereti? "Végül
mindegyiket megszeretem. Ha másért nem,
azért,
mert nehezebb volt a többinél, mert többet
kínlódtam, míg
végül megszerethettem."
folytatás
>>
1971 - 1975
1975
Venczel Vera
szereti a
sportot
Valószínűtlenül
törékeny,
csodálkozó, jóakaratú
gyermekszemével a most
feltűnt román tornászcsillagra, a 13 esztendős
Nadia
Comenacira
emlékeztet. S Venczel Vera is vele hozakodik elő, amikor
sportról
faggatom. Ez a tornász gyereklány
valóban
lenyűgözött mindenkit, s a
művésznőt is a képernyő elé szögezte.
>>
1975
Romantikus
környezetben Venczel Verával
Százados fák, csend,
nyugalom, a Duna
vizének
illata. Elsőre ezek
jutnak eszembe, amikor beszélgetésünk
színhelyét próbálom
felidézni.
Szentendrén a pihenés egyik még
fertőzetlen
oázisában - kevés nagy
hangú hazai és külföldi turista
fedezte
még fel -, a Pap-szigeti
campingben találkoztam Venczel Verával, a
Vígszínház tagjával.
>>
Venczel Vera
népszerű színész, a
popularitásnak a
köztudatban élő minden külső jegye
nélkül. Nem sztár - a szó
mindennapos
értelmében -, nem is akar az
lenni (nincs például gyaloghintója,
mint a
tévében minap látott híres
olasz énekesnek...) - egyszerűen "csak" művész.
Kiemelkedő alakításait
- találóan - "eszköztelen"-nek
szokták emlegetni.
>>
1974
Portré:
Venczel Vera
A Rómeó és
Júliá-ban és
Szép Ernő Május-ában
vizsgázott 1968-ban: a
drámairodalom egyik legnehezebb - fiatalon,
úgymond,
"még", később "már"
eljátszhatatlan - női
szerepével és egy kedves, tiszta
színpadi
"lírázás"-sal.
Útjelzők?
Azóta nagyon sokat
láttuk,
filmen,
színpadon, televízióban.
("Valahogy minden eddigi
feladatomat megszerettem.
Másképp nem tudnám
csinálni. Ha kezdetben
nem is érzem a szerepet, mindig találok egy-egy
pontot,
ahol számomra megfoghatóvá válik.")
>>
1974
Címlapunkon:
Venczel Vera
Venczel Vera nem változik.
Hosszú évek
óta
ugyanaz a törékeny termet,
csodálkozó
melegbarna szempár, mosolygó
kislányarc, amely
pillanatok alatt komollyá, töprengővé
változik.
Miről töpreng,
gondolkodik ez a
gyereklány,
aki annyi nagy szerepben bizonyította
tehetségét,
átalakulási
képességét, vonzó
lénye varázserejét?
>>
1973
Venczel
Vera
Ványa bácsi
Szonyájával
Budán, a
Zöldfa bisztrójában
találkoztam. Az
ablak mellett ült. Egyszerű, elegáns
ruhában,
szalaggal átkötött
hajjal, festetlen arccal. Feketekávét ivott,
két
cukorral, hab nélkül.
Egy mifelénk ismeretlen, idegen
állampolgár aligha
vélte volna színésznőnek.
>>
1972
A
Keletázsiai Múzeumban - Venczel
Vera
Mitől olyan kifejező Venczel Vera tekintete
a Ramajána
hősnőjének, Szitának szerepében?
Honnan ujjainak
artisztikus mozgása? Hol tanulta meg a hindu asszonyok
sajátos fejtartását? Hol a puha,
nesztelen
lépteket?
A Keletázsiai Múzeum termei
felelnek
rá,
itt töltötte délutánjait a
felkészülés idején Venczel
Vera. >>
1971
Egy
perces
interjú Venczel
Verával
Venczel
Vera
nevét mostanában több
dologgal kapcsolatban is emlegetik.
Monte-Carlóban a tévéfilmek
fesztiválján a legjobb női
alakítás
díját kapta, sikeres
"vendégszereplését"
üdvözölték a
kritikák a Tháliában
bemutatott Holdbéli csónakosban, s a
Vígszínház
színpadán is több
darabban játszik vagy próbál.
>>
1968 - 1970
1969
Tamara négy
arca - Zord
időkben is él a
líra
Néhány hét
múlva
képernyőre
kerül "Az ajtó" című
Konyeckij-novellából
készült tévéfilm. Amikor
még
forgatták a filmet egy városon
kívüli
autóroncs-telepen és a budai Duna-parton -
húsz
fokos dermesztő hideg
volt. A vastag hóréteget
szélgéppel
kavarták fel, ezzel is fokozva a
roncsok közt dúló jeges
szélvihart.
Tamarán, a film hősét
alakító
Venczel Vera haján és
szájaszélén
jégcsapok képződtek, de ő zokszó
nélkül talpalt a térdig érő hóban.
>>
1969
TWIST VERA
Ki nem volt már
életében Twist
Olivér?
Kivel nem történt meg, hogy jó
volt, jót akart, és mégis
megbántották, rossznak mondták? Az
igazságtalan büntetés, a rossz
osztályzat, a
meg nem érdemelt pofon
szívet facsaró
élményével
mindnyájan találkoztunk, akkor is, ha nincs
olyan kalandos életünk, mint a kis Twist gyereknek
volt.
Talán ez az oka, hogy nem akar
szűnni a taps a
Bartók
Gyerekszínházban,
amikor befejeződik az előadás,
összecsapódik a
függöny, és meghajolnak
előtte a szereplők. >>
1968
Színésznő
életveszélyben
Fejét lehajtja, mintha valami nagyon
fontosat szeretne
leolvasni
a
keskeny asztallapról. Nem láthatom az
arcát, sem a
szeme játékát, de a
hangjából arra következtetek, hogy most
boldog. Halk
és szégyenlős:
- Napokkal ezelőtt kaptam levelet egy
tízéves
kisfiútól. Azt írta,
könnyen tanul, hamar végez a leckével,
édesanyjának nem kell segítenie,
és így sok a szabad ideje. Nem tud mit
csinálni,
és így elhatározta,
hogy a testőröm lesz. Egy sorára szó
szerint
emlékszem: 'Én majd
mindenhová elkísérlek, nagyon
vigyázok
rád, és megvédlek. Jó?"
Úgy meghatódtam...
>>